TÁDÉ 64.

Tádé – ez volt a beceneve – hatalmas figura volt, lángoló kedv, zseniális barát, korszakos színész, aki a kétségbeejtően korai halála óta fájóan hiányzik. Kölyökkoromban a Magyar Rádió Gyerekstúdiójának tagja voltam, szerepeltem pár rádiójátékban, a rádiós irodalmi adaptációk lelkes gyűjtője vagyok azóta is. Innen jött az ötlet 2001-ben, hogy verses hangjátékot rögzítsek A hűség könyve című kötetem verseiből, meg pár kiadatlan írásomból. A munkához Tádét kértem fel partnernek, alkotótársnak, szereplőnek: ugyanannak a figurának ő volna az érettebb, higgadtabb, kiábrándultabb hangja, magam pedig a fiatalabb, sebzettebb, lobogóbb énje. Hiába voltunk jó barátok, csak akkor vállalta el, amikor tüzetesen áttanulmányozta az anyagot: - Rendben, ezek tényleg versek. Csináljuk. - A hangjátékhoz vonóstémákat és gregorián hangulatú kórusdarabot, de szintetikus tételeket is írtam. Maga a versfelvétel hihetetlen jó hangulatú munka volt, egymást rendeztük, bolondoztunk, komolykodtunk. Jellemző rá, hogy amikor a kiadvány multimédiás részére az önéletrajzát és a játszott szerepei rövid listáját fel akartam tenni, kiderült, hogy ilyen neki nincs, sose volt. Kérjem a színháztól. Nem tartotta számon a letudott munkákat, folyton dolgozott, tékozolva élt. A halálos rosszullét is közvetlenül előadás előtt, készülés közben érte. Igaz, tudott komolyan, férfiasan mulatni is. Lábremegős élmény, hogy a Nemzeti Színházban éppen a róla elnevezett teremben mutathattam be 2017-ben az Arany János verseiből összeállított műsort. Nagy szerencse, hogy A hét parancsszó című verslemez és legalább egy rövid werkfilm őrzi ennek a szép közös munkának az emlékét.

Valahányszor meghallom Attila hangját, ahogy Az éj felén túl című versemet mondja, a hideg futkos a hátamon, rettegek, meghatódom, elnémulok. A síron túlról szólít meg, de élőn.

Ma van a 64. születésnapja.

„ülök a csönd hideg kövén
a sötétség méri a perceket
nem csodálkozom ítéletén
hogy boldognak lennem nem lehet
az éj felén túlról ha visszanézek
látom kezemre könny csorog
és bőröd illatát idézem
mint majd engem idéznek a verssorok”

(Az éj felén túl, A hét parancsszó-verslemez, 2001)